Halasi csipke az OMÉK-on

Írta Admin 2017. 10. 01. 0 Komment(ek) Hírek,Megjelenések,

Immár 78. alkalommal várja a közönséget az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Az idei megnyitó ünnepséget szeptember 20-án délután tartották a Hungexpo Budapesti Vásárközpont „F” pavilonjában, a Nagyszínpadon. A programon városunk büszkeségével, a hungarikum halasi csipkével is találkozhatnak az érdeklődők. A kiállítók vasárnap estig fogadják a látogatókat.

 

Az OMÉK 2017 a Földművelésügyi Minisztérium és az Agrármarketing Centrum szervezésében várja a vendégeket. A megnyitón Kövér László, az Országgyűlés elnöke mondott köszöntőt. A rendezvény idei díszvendége Japán, az ország 22 standdal képviselteti magát a Hungexpo területén, ahol összesen 1000-nél is több kiállító van, közülük 122 a határon túlról érkezett.

 

Az OMÉK 2017-et Fazekas Sándor nyitotta meg. A mezőgazdasági miniszter hamarosan, 16 óra 20 perckor delegációjával meglátogatja a Büszkeségeink a hungarikumok standot, ahol a csipke is jelen van. Kiskunhalasról a mai nap folyamán Szécsiné Rédei Éva, a Csipkeház igazgatója és Antóni Tamásné csipkevarró fogadja a látogatókat.

 

- Az OMÉK a tegnapi, 0., szakmai naptól kezdve hat napon át nyitva áll a nagyközönség előtt. Mi végig jelen leszünk, napi váltásban – tudtuk meg Szécsiné Rédei Évától. – Többek között Mohács, Herend, Kalocsa, Hévíz, a Budavári Palotakoncert képviselői társaságában várjuk az érdeklődőket – tette hozzá a Csipkeház vezetője.
Az OMÉK-on a hagyományokat őrző termelőkkel és új technológiákat bemutató cégekkel egyaránt lehet találkozni. Már a nyitó napon is sokan vannak a kiállításon és a vásáron. A halasi standot például nagy örömmel üdvözölték japán csoportok.

forrás: halasmedia.hu