A Második Világháború végétől napjainkig (1945-2004.)

Írta Admin 2013. 10. 16. 0 Komment(ek) Történet,

A halasi csipkekészítés felélesztésben az akkor már súlyos beteg Markovits Mária is részt vett. Ekkor készíthette azt a néhány neki tulajdonított csipketervet, mely egyszerű keretdíszbe foglalt a apró motívumokból áll. 1949-ben, nyugdíjba vonulását követően a Csipkeház ideiglenes vezetője Boglárfalvyné Bakos Gizi folytatta Markovits Mária addigi munkáját, a csipkevarrók összegyűjtését, a megmaradt sérült darabok javítását és az újabb rendelések felvételét.

 

1946 augusztus 18-án a Kiskunhalason megnyílt Mezőgazdasági Kiállításon újra bemutatkozhatott a halasi csipke. A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete első díjjal jutalmazta a Csipkeházat kiállított darabjaiért. Bár az épület helyreállítására a város költségvetése 10320 Ft támogatást különített el 1947 augusztusában, a folyamatos anyagi támogatás és a jelentős megrendelések hiányában még egy ideig nem tudott fellendülni a csipkevarrás. A munka ugyan megindult, de a Csipkeház kihasználatlansága miatt a város Közjóléti Szövetkezete 1947 októberétől szövőtanfolyamot indított az épület egy részében.

 

Jelentősen megnövelte a Csipkeház addig akadozó forgalmát az 1949-es Budapesti Őszi Nemzetközi Vásáron való részvétel. A 650 kiállító közül egyedül a Csipkeház pavilonja kapott díszoklevelet. A Csipkeház eladási listájából67 tudjuk, hogy a vásáron számos csipkét adtak el, közülük a kombiné- és vitrincsipkék, zsebkendőszélek, nyakkendővégek, zsabók, továbbá a Jézus szíve és a Mézes baba motívumok voltak a legkelendőbbek. Érdekességként említjük meg, hogy az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége egy Stepanek Ernő által tervezett 'Csizmás kandúr' mintás terítőt vásárolt.

 

A korszak legjelentősebb állami megrendelésének számított az 1950-ben, Sztálin születésnapjára készült, 150 cm átmérőjű és az 1952-ben, Rákosi Mátyás 60. születésnapjára rendelt terítő. Az említett csipketerítők terveit az időszak további megrendeléseivel együtt, mint a Traktoros, a Kongresszusi, a Köztársasági címeres és a Halasi címeres, szélmalmos, búzavirágos terítők terveit, Tóth Béla az akkor újra Halason tanító rajztanár készítette. 50-es években készült terveinél gyakran merít tanára, Stepanek Ernő, Tar Antal és más tervezők motívumkincséből. Ennek oka, amint azt Tóth Béla közléséből tudjuk, hogy sokszor a megrendelt tervek elkészítéséhez nem adtak elegendő időt, előfordult, hogy pl. a 150 cm (!) átmérőjű Sztálin csipke megtervezésére mindössze egy éjszaka (!) állt rendelkezésére.68

 

A Csipkeház életében pozitív változást eredményezett a kormány új gazdasági és kultúrpolitikája, mely a népművészet és a háziipari szervezet állami támogatását tűzte ki célul. E program keretében alakult meg 1953-ban a háziipari és népművészeti szövetkezetek létrehozásával, irányításával és fejlesztésével, valamint az utánpótlás biztosításával megbízott Háziipari és Népművészeti Szövetkezet Országos Szövetsége (HISZOV) és az állandó minőségellenőrzés és szaktanácsadás feladatkörrel rendelkező Népi Iparművészeti Tanács (NIT). Az állami támogatás hamarosan éreztette hatását. A Csipkeház 1951-ben kinevezett első hivatalos elnöke, Bérczes Ernőné, Szatmári Sárika vezetésével 1952-ben 140 fővel megalakult a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet. 1953-tól 14 leány betanítására szakkör indult, a következő év tavaszán pedig a HISZÖV nagy költséggel rendbehozatta és korszerűsítette a háború óta üresen álló Csipkeház épületét. A teljes felújítási munka 1957-re fejeződött be, amit Markovits Mária már nem érhetett meg. 1954 október 21-én, 81 éves korában elhunyt. Sírjánál Tóth Béla rajztanár búcsúztatta és méltatta Markovits Mária népi iparművésznek, 'a halasi Csipke anyjának', a halasi csipke létrehozásáért és fennmaradásáért kifejtett eredményes munkásságát.69 Utolsó műve, aminél szaktanácsadóként még részt vett, a Népművelési Minisztérium által 1954-ben, hazánk 'felszabadulásának' 10. évfordulójára rendelt, Csillagos terítő volt. A Tóth Béla által tervezett, akkor 2000 Ft értékű csipketerítő egy másolata a kiskunhalasi Csipkeház, valamint némileg módosított változata a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található. Markovits Mária emlékének megőrzésére a városi tanács Végrehajtó Bizottsága egy 1954-es határozatával a Zöldfa utcát, ahol lakott és hosszú éveken át dolgozott, Markovits Mária utcára változtatta.70

 

1955-től a Csipkeház új elnöke, Reile Gézáné, az újra készülő halasi csipke művészi színvonalának emelése érdekében a megmaradt mintakincs további bővítését tűzte ki célul. A HISZOV támogatásával megvásárolta Markovits Mária hagyatékát és irányításával megkezdték a hagyaték és a Csipkeház terv- és csipkeanyagának törzskönyvezését. Ezzel egyidejűleg ismét bevezették a védjegy használatát. 1957 június 28-án Móczi András a HISZÓV országos elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a megújult halasi Csipkeházat és felavatta Markovits Mária emléktábláját. A felszabadulás után egy időre feledésbe merült halasi csipke ügye rendeződni látszott és a hosszú időn át más funkciót betöltő Csipkeház ismét a csipkevarrók műhelyévé válhatott.

 

Annak ellenére, hogy a ház megnyitása kapcsán a magyar sajtó újra foglalkozni kezdett a halasi csipkével és külföldi megrendelések is érkeztek Angliából és Svájcból, a Csipkeház termelékenysége továbbra sem volt kielégítő. A fennmaradás érdekében a Csipkeház utódjaként működő Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet 1957-ben 542-re emelte tagjainak létszámát és a halasi csipkekészítés mellett Kiskunmajsán, Soltvadkerten, Jánoshalmán és Kecelen részlegeket létesített, ahol bedolgozói rendszer keretében hímzett ruhák, kötények, bébiruhák, kesztyűk stb. készítésével egészítette ki tevékenységét.

 

A halasi csipke háború utáni első külföldi megmérettetését az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon való részvétel jelentette. A Csipkeház Molnár Béla tervei után készült Brüsszel címerével és Brüsszeli terítőjével vett részt, melyet ismét nagydíjjal (Grand Prix) jutalmaztak. A külföldi sikeren felbuzdulva újabb csipkevarró tanfolyamokat szerveztek Markovits Mária tanítványa Szalai Sándorné vezetésével, s egy időre 40 főre emelkedett a csipkevarrók létszáma. 1960 február 15-én Kossa István közlekedési és postaügyi miniszter támogatásával a Magyar Posta 400 ezer példányban Halasi Csipke címmel bélyegsorozatot adott ki. A nyolc értékben kibocsátott csipkebélyegek, Zombori Eva grafikusművész alkotásai.71 Még abban az évben a budapesti Ganz Mávag házinyomdája a halasi csipke reklámozása céljából csipkét ábrázoló gyufacímkét jelentetett meg.72

 

A növekvő propaganda ellenére is akadozott a csipke exportja, a halasi csipkét csak a híre éltette. Az értékesítési gondokkal küzdő Csipkeház fennmaradásához további támogatást kívánt. Ekkor vetődött fel a halasi Thorma János Múzeum igazgatósága részéről egy a halasi csipkét bemutató, országos vándorkiállítás megszervezésének gondolata. A terv rövidesen megvalósult és a múzeum gyűjteményéből válogatott, 40 darab csipkéből álló kollekciót a Művelődési Minisztérium két éven át vándoroltatta Magyarország különböző városai között. 1961-1962-ben Kecskemét, Cegléd, Debrecen, Hajdúszoboszló és Hódmezővásárhely, 1963-ban pedig Eger, Baja, Kapuvár és Kiskunfélegyháza fogadta a kiállítást. 1964-ben a Csipkeház múzeumi részének felújítására került sor, a halasi csipkegyűjtemény új, modern vitrineket kapott. Még ebben az évben a Magyar Posta megjelentette második, ugyancsak nyolc értékből álló Halasi Csipke sorozatát. Az akadozó termelés nem tudott állandó megélhetést biztosítani a betanuló csipkevarróknak, számuk folyamatosan csökkent, s a Nők Lapja 1964 április számában már arról tudósított 'Csipke-házban' című cikkében, hogy nem tanítják már Halason a csipkevarrást, mindössze tizenketten készítik a 40-féle díszítő öltést alkalmazó világhírű halasi csipkét.

 

Bár a Csipkeház 1963-as kimutatása alapján a halasi csipke termeléséből és exportjából származó jövedelem 1959-hez képest jelentősen növekedett,73 az adatok megtévesztők. Az export jövedelem nem az államilag támogatott külkereskedelemből, hanem a Halasra látogató külföldiek által vásárolt csipkék árából származott.74

 

1965-ben megjelent Janó Ákos-Vorák József 'A halasi csipke' című tanulmánya a Kiskunhalas monográfiája I. kötetében. Sütő József hasonló témájú, 1935-ben megjelent ismertetése óta ez az első, a halasi csipke történetét bemutató, képekkel bőven illusztrált kiadvány.

 

Az 1965-ös év újabb sikert hozott, a Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállított halasi csipke első díjas lett, egyben elnyerte a szövetkezeti ipar 1964. évi legszebb termékének járó kitüntetést. A következő évben az országos Kisipari Szövetkezet kitüntető érmével gyarapodott a halasi Csipkeház díjainak gyűjteménye.

 

Az 50-es évek második felében a halasi csipke mintakincse megújításra, bővítésre szorult. Bár folyamatosan készültek a már klasszikusnak számító hattyús, pelikános, táncolós stb. csipkék, Molnár Béla és Nagy Kálózi Lili terveinek köszönhetően számos színvonalas, a kor divatját követő modern csipketervvel gazdagodott a csipkeminták tárháza. Molnár Béla a halasi csipke állami támogatása részeként az 50-es évek végén, újabb megbízásokat kapott csipketervek elkészítésére.

 

Molnár Béla 1957-ben tervezte a bélyegen is megjelent Békegalambos, a Szarvasos és Kodály Zoltán 75. születésnapja alkalmából készített Hej páva, hej páva... terítőket. Még ebben az évben újabb négy tervre kapott megbízást, ezek a Parlament, a Halászbástya (nem maradt meg), a Faültető és a Halász csipkék. A halasi csipke 60. évfordulójára, 1962-ben tervezett 'Kiskunhalas 1902-1962' feliratos, többségükben a halasi csipkeházat ábrázoló csipketerveire az erősen geometrizáló, stilizált rajz jellemző, akárcsak az egykorú batikolt képeivel rokon rajzú Négyzetes, Buzogányos és a Három halas terítőire.

 

Esztergomi Miklósné Nagy Kálózi Lili (Kiskunhalas, 1918) Markovits Máriával való rokonsága révén már gyermekkorában megismerkedett a halasi csipke technikájával. 1957 óta tervez halasi csipkét. Bár nem végzett iparművész, virágmotívumokból álló csipketerveit mégis biztos vonalvezetés jellemzi. Terveit tiszta, világos rajza miatt ma is kedvelik és készítik Halason. Az 1976-os pályázaton 'Napsugár' vagy 'Lilla' jeligés terítője II díjat nyert.

 

Említést érdemel Nagy Szeder István (Kiskunhalas 1909. - Kiskunhalas, 1994), halasi helytörténész, műgyűjtő néhány csipketerve is. Lelkes, amatőrként címereket, emblémákat, apró ékszerként használt kitűzőket és jelvényeket tervezett. 1953-ban készült, 65 cm átmérőjű Szélmalom csipketerítőjét, számos más csipkéjével együtt magángyűjteménye őrzi.

 

1958-tól tervezett csipketerítőket Vorák József (Makó, 1915 - Kiskunhalas, 1984) a kiskunhalasi Thorma János Múzeum munkatársa, a 'Halasi csipke' című könyv társszerzője.75 Matyó mintás, Kerek és Tulipános ovál, illetve Ovál terítőterveit a magyar népművészet motívumai ihlették. Madaras terítőjén a távolkeleti művészet hatása érződik.

 

A Csipkeház alkalmi tervezői közé tartozik Herédi Kálmán, a Csipkeház egykori műszaki vezetője. Alkotói munkáját elsősorban a korábbi tervek új igény szerinti átformálása jelentette, de saját tervezésű csipkéi is készültek. Két, 1957-ben tervezett csipkéjének fotóját őrzi a Halasi Csipke Alapítvány Adattára.

 

1967-ben készíti a Halasi Csipkeház a 100 cm átmérőjű, 5800 munkaórát igénylő ún. Kollektív terítőjét. Az 1967-ben 29.200 Ft-ot érő terítő tervezését és kivitelezését a Csipkeház csipkevarrói közösen végezték. Ekkor a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet 65 állandó és 400 bedolgozója közül mindössze tizenketten foglalkoztak csipkevarással. A Szövetkezet jövedelmének fő forrása nem a csipkéből, hanem a gyermek-felsőruházatból és egyéb kézimunkákból származott.76 A csipkevarrók számának folyamatos csökkenése miatt 1970-ben a Népművészeti Tanács bevezette a halasi csipkevarrók havi 300 Ft-os nívódíját, elismerve ezzel művészi színvonalú munkájukat. 1972-ben nagy sikerű kiállításon mutatkozott be a halasi csipke a Budapesti Történeti Múzeumban. 1974-ben a halasi HISZÖV Kiváló Szövetkezet címet kapott, a következő évben elnyerte a HISZÖV vándorzászlaját, eközben a szövetkezet csipkeágazata mélypontra került, mindössze négyen foglalkoztak csipkevarrással.

 

1976 január 1-től Oláh Györgyné vette át a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet vezetését. A Népszabadság 1976 december 21-i számában arról nyilatkozott, hogy a 16 csipkevarrót foglalkoztató Csipkeház exportja jelentéktelen, mert a halasi csipke, mint a népművészet és az iparművészet határán lévő művészi iparág, nem élvez állami exporttámogatást.

 

A csipkevarrók a 70-es években, újabb tervek hiányában díszítőöltések alkalmazásával igyekeztek változatosabbá tenni a már ismert terveket. A csipkeház tervkészletének felfrissítésére, 'a hazai modern művészet reprezentálására és korszerű termékek tervezésére alkalmas tervek készítése céljából', a HISZÖV Országos Tanácsa, a NIT, a Kiskunhalasi Városi Tanács és a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet 1976-ban pályázatot hirdetett meg halasi csipke tervrajz készítésére és kivitelezésére. A pályázattal a szervezők a világhírű halasi csipke továbbfejlesztését, művészi színvonalának további emelését és a magyar népi iparművészet gazdagítását kívánták elérni. A beérkezett pályaművek közül azonban csak néhány, Nagy Kálózi Lili Napsugár, Balanyi Károly Rádiusz, Aranyos Istvánné Tulipán és Kiss Magdolna Vadvirág jeligés csipketervei, illetve csipkéi tudtak meghonosodni.

 

1977 január 26-tól, a halasi csipke születésének 75. évfordulója alkalmából a Népművészeti Tanács a halasi csipke készítését önálló népművészeti ággá minősítette. A jubileumi ünnepségsorozat keretében a Csipkeház újabb csipketerv-pályázatot hirdetett meg, s a beérkezett 144 pályaműből ötöt jutalmaztak nívódíjjal. Még abban az évben '75 éves a halasi csipke' címmel kiállítást rendeztek a Kiskunhalasi MÁV Művelődési Házban.

 

A jubileumi híradásokat követően a létéért küzdő halasi csipke sokáig nem hallatta magát. 1981-től megszűnt a korábbi állami támogatás, az igény mindössze a Konsumex boltjaiban árusított néhány darabra korlátozódott. 1982-ben jelent meg Lengyel Györgyi 'Kiskunhalas a csipke városa” című könyve a halasi Csipkeház kiadásában.

 

A halasi csipkét egyedül a 80-as évek kiállítás hulláma élteti. 1983-ban a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban László Emőke rendezésében nyílt kiállítás az Iparművészeti Múzeum halasi csipkegyűjteményéből. Az év augusztusában, Brüsszelben megrendezett I. Nemzetközi Csipke Biennálén Nagy Szeder Lászlóné és Püspöki Ferencné népi iparművészek saját tervezésű darabokkal vettek részt.77 1984-ben Kiskunhalas városa megrendezi Stepanek Ernő gyűjteményes kiállítását és felavatják a halas csipke egyik legjelentősebb tervezőjének emléktábláját. Egy évvel később a finnországi Raumában egy hónapos tárlaton mutatkozott be a halasi csipke.

 

Az utóbbi évek krónikájához tartozik Pat Earnshaw halasi csipke könyvének 1992-es angliai megjelenése. Napjainkban csak szórványosan készülnek újabb tervek. Ezek közé tartozik az 1991-ben Nagy Szeder Lászlóné és Bakony Attiláné tervezésében és kivitelezésében készült Kiskunhalas új címere és 1994-ben Kiskunhalas testvérvárosának Kronachnak címere. 1988-ban, Szent István király halálának 950. évfordulója alkalmából Bodor Miklós kiskunhalasi grafikusművész a Koronázási Palást motívumainak felhasználásával tervezett terítőt a Csipkeház számára. Az 55 cm átmérőjű csipkét, Nagy Szeder Lászlóné és Török Imréné alkotását a magyar állam 1996 őszén II János Pál pápa őszentségének ajándékozta, Magyarországon tett látogatása alkalmából.

 

A 80-as évek végére a halasi csipke fennmaradása ismét kérdésessé vált. A rendszerváltást követően a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet megszűnésével egy időre gazdátlanná váló Csipkeház ügyét Tóth Zoltán polgármester és a város önkormányzata vette kézbe. 1992-ben létrehozták a Halasi Csipke Alapítványt, mely a korábbi csipkepártoló szervekhez hasonlóan a halasi csipke felvirágoztatását tűzte ki célul. Az Alapítvány tevékenységének már több eredménye van. 1993. novemberében a halasi csipke az ország kulturális termékei közül egyedül vett részt a Londoni World Travel Expon. 1994. augusztus 20-án felavatásra került Barth Károly és Mozer Ilona művészházaspár 'Csipkevarrók' című szobra, mely Markovits Máriának és Dékáni Árpádnak állít emléket. 1994 végére sikerült a felszámolási eljárásból kimenteni a város számára a Csipkeházat. 1995. szeptemberében nemzetközi csipke kiállításra került sor Markovits Mária születése 120. évfordulójára. Felkérték e könyv szerzőit a Halasi Csipke könyvének megírására. 1995. telén beleltározásra került a Csipkeház dokumentum és csipkegyűjteménye. 1996-ban megjelent a csipke album első kiadása. 1997. november 8-án sor került a felújított Csipkeház avatására. 1998. szeptember 11-30. között az I. Csipke Világkiállítás,1999. április 30. és május 2. között a „Hunnia Virágai' kiállítás, 2000. május 5-től a II. Csipke Világkiállítás vonzotta a látogatókat.

 

Ettől az évtől Kiskunhalas a díszpolgárait és a Pro Urbe díjasait erre a célra tervezett csipkével ajándékozza meg. Ezeket a halasi Bródi Mária iparművész tervezte. 2001-ben a Külügyminisztérium támogatásával elkészült a 100 éves halasi csipke vándorkiállítás, amely azóta számos diplomáciai esemény kisérője volt (Athén, Barcelona, Bejrút, Osló, stb.). 2002-ben a halasi csipke 100. évfordulójára nemzetközi kiállítás, dombornyomású halasi csipkés bélyegsor, ezüstérem készült. A Clevelandi Magyar Örökség Múzeum meghívására a halasi csipke két hónapos kiállítással szerepelt. 2003 tavaszán a halasi csipke is az exkluzív Hungaricum Club tagjává vált. Szeptemberben a köztársasági elnök felesége, Mádl Dalma asszony meghívására a Diplomata Feleségek Klubja a csipkeházba látogatott. Novemberben halasi csipkekiállítás nyílt a párizsi Magyar Intézetben, majd 2004. januárban a londoni Magyar Kulturális Központban a Magyar Magic - Hungary in Focus kulturális évad részeként. 2004. április 30-án nyílik az V. Nemzetközi Csipkekiállítás. Ekkor jelenik meg ismét a bővített Halasi Csipkealbum.

 

JEGYZETEK

 

67. Thorma János Múzeum, 2819
68. Pap Amália visszaemlékezésében a 'Sztálin terítő' eredeti tervét Mallász Gitta terveként, a 'Rákosi' terítőt a Julianna terítő kerek változataként említi.
69. Tóth Béla 'Markovits Mária sírjánál' című beszédét a kiskunhalasi Thorma János Múzeum Adattára Őrzi 5430
70. 0240/VB hat. 1954. számú határozatával
71. 1961 január 3-ig voltak érvényben.
72. Thorma János Múzeum Adattár, 4699
73. Az 1959-ben 9000 Ft-os termelésből származójövedelem 1962-ben 54.000 Ft-ra emelkedett, az exportból származó jövedelem 1959 és 1962 között majdnem megkétszereződött. Kiskunhalas, Halasi Csipke Alapítvány L. 58.
74. Nyilatkozta a Petőfi Népe 1964 április 4-i számában Bodrogi István a Kiskunhalasi Háziipari Szövetkezet akkori elnöke.
75. Janó Ákos-Vorák József: Halasi Csipke. A Halasi Csipkeház kiadása, 1969. (második kiadás 1975.
76. Halasi Hírek 1968 április 24.
77.Petőfi Népe 1983 május 12. 3.

 

Címkék: történet