Megyenapok – helyi értékek Halason

Írta Admin 2018. 09. 08. 0 Komment(ek) Hírek,Elismerések,

Mindent a közösségről címmel Megyenapot és szakmai továbbképzést tartottak pénteken, Halason a Thorma János Múzeumban. A vendégek megismerhették a város büszkeségeit, illetve okleveleket vehettek át a térség településeinek képviselői a helyi értékek érdekében végzett munkájukért.

 

 

Értékőrzés, érték átadás és a közösségek erősítése – ez volt a mottója a Megyenap kiskunhalasi állomásának, mely egyben szakmai továbbképzést is jelentett. A Thorma János Múzeum adott otthont a most induló hagyományteremtő programnak.  A megye tele van értékekkel, amit nem szabad veszni hagyni és meg kell ismertetni másokkal is. Ez és a közösségépítés is jó úton halad a térségben, ami a többi megyének is jó példát adhat – mondta Rideg László a megyei közgyűlés elnöke.

 

 

A Megyenap halasi rendezvényére az egész térségből érkeztek vendégek. Halas polgármestere, Fülöp Róbert elmondta: fontosnak tartja, hogy a város is aktív részese legyen a megye életének és bemutathassa értékeit. A megye jelenleg 47 településről 235 értéket vett be a virtuális tárba, de a helyi értékek gyűjtése tovább folyik a településeken. A megyei értéktár elnöke, Szántó István köszönetképpen okleveleket adott át a térségbeli javaslattevőknek, helyi érték bizottságoknak. Halasról a szégyenkő, az izraelita temető, a református és a katolikus templom, valamint a Csipkeház, és a csipkevarró szobor az, ami most elismerést kapott. De Balotai, Szanki, Gátéri, Pálmonostorai, Bodoglári és Majsai értékek is kaptak oklevelet.

 

 

A Megyenap Halas után Tiszakécskén és Majsán folytatódott. Halason pedig tovább dolgoznak a helyi értékek védelmén, ezt segíti a Százszorszépföld Egyesület és helyi védjegy bevezetését is tervezik.

 

 

Forrás: halasmedia.hu